Földi álom                           "látást vártam, milyet gyáva

                                         földi álom sose tár"

                                                                   /E. A. Poe/

A tükörbe nézek.

Egy arcot látok.

Csak egy kifejezéstelen arcot.

Érzelem nélkül, piros, karikás szemekkel.

Egy fáradt arcot. Az órámra pillantok, csak fél tizenegy van. Nem maradtam veled. Talán fél órám lett volna még… hogy átgázolj, és keresztülnézz rajtam. Újra. Azt sem tudom, miért találkoztunk. Vagy hogy miről beszéltünk. Semmi nem maradt meg. Minden kiesett.

 Az ember minden ébredéskor az álmai után kap, hogy emlékezzen valamire, talán hogy túlélje a napot. A szép álmok elszállnak, minél jobban kapaszkodsz beléjük. Nem tudod visszatartani őket. Elhalványulnak a nap végére.

Minden elválásunk olyan, mintha mély álomból ébrednék. Szeretnék emlékezni, de nem tudok. Csak néha tér vissza pár kép.

A tükörbe nézek.

Egy arcot látok.

Csak egy kifejezéstelen arcot.

Képek, amiket nem akarok látni. Amik megtörténtek. Amiket nem akarok újra átélni.

Dolgok, amiket nem tudok megváltoztatni. Nem tudok visszamenni, hogy a saját arcomba kiáltsam az igazat. Hogy átírjam az estét, hogy befogjam a szám, ahol nem szólalhattam volna meg, és megtegyem, amit kellett volna. Amihez gyáva voltam.

Néha úgy érzem, két külön világban élünk. Van, hogy a kettő kiegyenlítődik, és párhuzamba kerülünk – van, hogy a lehető legmesszebbre. Mások vagyunk. Nagyon mások. Sosem fogod érteni az álmaimat, és én sem a tiéidet.

Ennek ellenére mindig úgy gondoltam, megérthetjük egymást – talán nem a másik minden gondolatát, de valamennyit biztosan. Talán csak ilyenkor voltunk épp a legközelebb egymáshoz.

Elsodródtál mellőlem. Messzebbre, mint eddig bármikor. Mint az álmok. Az álmaim. Hiszen te is az vagy…

A tükörbe nézek.

Egy arcot látok.

Csak egy kifejezéstelen arcot.

Nem tudom, pontosan hol rontottuk el. Rontottam… lehet, hogy két perc alatt történt, lehet, hogy két hét kellett hozzá. Hideg vagy. Hideg, és elutasító. Tegnap találkoztunk. És jövő héten is találkozunk. Tegnap átnéztél rajtam. Jövő héten is átnézel majd rajtam… tudom, hogy nem megy sokáig. Kiderül. Talán… jövő héten kiderül. Hogy folytatjuk, vagy visszasüllyedek a régi szombatokhoz… nélküled.

Talán meg kéne beszélnünk… de hiába látlak. Elhatározom. Minden egyes reggel elhatározom, hogy beszélünk. Majd holnap beszélünk…

A tükörbe nézek.

Egy arcot látok.

Csak egy kifejezéstelen arcot.

Megalázol. Minden héten megalázol… minden héten több kell belőled. Ha csak mellettem vagy, nem velem, akkor is. Ha hiába beszélek, nem figyelsz, akkor is. Ha haragszol rám, akkor is…

A tükörbe nézek.

Egy arcot látok.

Csak egy kifejezéstelen arcot.

Az arcok mögött több van. Rám nézel, és semmit nem látsz. Pedig lassan nem bírok el ennyi érzést egyszerre. Lassan fogok megtörni. Lassan…

A tükörbe nézek.

Egy arcot látok.

Csak egy kifejezéstelen arcot.

Az ’együtt’ talán már csak egy feledett, elmúlt álom számomra.

De te álom voltál, és maradsz.